A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki az ellene indult büntetőeljárásban egy tanút akart befolyásolni.
A férfi ellen a Komlói Rendőrkapitányság folytatott nyomozást lopás bűntette miatt. Az eljárás során gyanúsítottként hallgatták ki őt, mert egy mecseki vadászházból kukoricát lopott.
A férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését, védekezésül előadta, hogy a kukoricát egy ismerősétől kapta azért, hogy eladja.
A gyanúsítotti kihallgatását követően a férfi felkereste a vallomásában megjelölt ismerősét és megkérte, hogy tanúvallomása során az ő védekezését támassza alá, vagyis hogy a kukoricát tőle kapta.
A tanút a nyomozó hatóság a későbbiek során kihallgatta, de ő a férfi felhívása ellenére valós tartalmú vallomást tett. Elmondta, hogy ő nem adott kukoricát a gyanúsítottnak.
A férfi azzal, hogy a büntetőeljárásban a tanút hamis tanúzásra akarta rábírni, megvalósította a büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás bűntettét, mely bűncselekmény büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés.