A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség kettő rendbeli büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki a feljelentésében valótlanul azt közölte, hogy őt egy - a feljelentésében konkrétan megjelölt - személy bántalmazta, és a pénztárcáját elvette, miközben két másik személy az őt verő férfit a bántalmazásra biztatta.
A vádlott 2017. június 21-én, a kora délutáni órákban, a Tatabányai Rendőrkapitányságon valótlanul azt állította, hogy Tatabányán, egy beton úttesten az általa megnevezett ismerőse ököllel állon ütötte, amitől a földre esett, majd az ismerőse késsel négyszer megszúrta a jobb alkarját. A bántalmazó férfi a feljelentő rövidnadrágjából a pénztárcáját kivette, majd azt átnézte, de mivel abban nem volt készpénz, a pénztárcát a földre dobta. A hamis feljelentés szerint a cselekmény során végig jelen volt egy másik megnevezett férfi is, továbbá egy ismeretlen személy, akik a bántalmazó férfit verésre biztatták.
A férfi valótlan tartalmú feljelentése alapján a Tatabányai Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt nyomozást rendelt el, ennek során a megnevezett két személyt gyanúsítottként hallgatta ki, akiknek a letartóztatását a Tatabányai Járásbíróság 2017. június 23. napján elrendelte.
A vádlott 2017. augusztus 10. napján ismerte be, hogy a feljelentett személyekre egy korábbi konfliktus miatt haragudott, ezért vádolta őket hamisan, a sérüléseit pedig üvegszilánkkal saját magának okozta. A két hamisan megvádolt személlyel szemben az ügyészség a letartóztatást, majd a nyomozó hatóság a nyomozást megszüntette.
Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Járásbíróság a vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre, és a közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélje.