„Kitűnően töltötte be ezt a rendkívül fontos igazságügyi missziót, s jó példát mutatott, hogy miként kell felfogni a koronaügyész szerepét és jogait a Kúria előtt. Ma is az ő gyakorlata érvényesül a Kúria előtt” – így írt Finkey Ferenc 1946-ban az első koronaügyészről és tevékenységéről, Hammersberg Jenőről.
A Kassai Jogakadémián végzett, földbirtokos családból származó Hammersberg Jenő a Pesti Királyi Ítélőtáblán joggyakornokként kezdte pályafutását, majd a kiegyezés évében, 1867-ben ügyvédi vizsgát tett. Volt Abaúj vármegye aljegyzője, majd alügyésze. Ezután bíróként egészen a Kúriáig ívelt a pályája. 1896-ban (Kozma Sándor nyugállományba vonulásával egyidejűleg) budapesti királyi főügyésznek nevezik ki. Közben közéleti tevékenységet is folytatott: 1872 és 1878 között, két cikluson át országgyűlési képviselő volt, szőlőbirtokosként pedig Tokaj-hegyalja nagy támogatója, az Országos Filoxéra Bizottság tagja.
Koronaügyészi hivatalát a Bűnvádi perrendtartásról szóló kódex hatályba lépésétől,1900. január elsejétől töltötte be. Az ügyészség történetében új fejezetet nyitó jogszabály különös státuszt teremtett az addig csak elvileg létező koronaügyészi pozíció létrehozásával: a hivatalt betöltő volt a legmagasabb rangú ügyész, de nem volt tagja a szervezetnek, és nem is utasíthatta az ügyészeket. ABűnvádi perrendtartásról szóló kódex több feladatot is adott a koronaügyésznek a Kúriánál folyó eljárásokban, amelyek közül a legfontosabb volt, hogy – a jogegység érdekében – bármely bíróság jogerős döntése ellen perorvoslattal élhetett.
Hammersberg Jenő mindössze két évig töltötte be a koronaügyészi pozíciót, 1902-ben, 57 évesen visszavonult.
(Forrás: Nánási László: A magyar királyi ügyészség in: Fejezetek az ügyészség 130 éves történetéből; a kép forrása: Vasárnapi újság 1898)
