A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt azokkal szemben, akik a házuk udvarán több mint kétszáz köbméter, részben veszélyes hulladékot halmoztak fel éveken keresztül. A Pest Vármegyei Főügyészség pedig közérdekvédelmi jogkörében hatósági eljárást kezdeményezett a hulladék felszámolása érdekében.
Az élettársak kb. 15 éve éltek együtt Nagykátán egy házban, több másik családdal együtt. A családi ház udvarán évek óta felhalmozott jelentős mennyiségű hulladék 2022-ben kigyulladt, mivel a vádlottak a szeméttel tüzeltek. A tüzet sikerült eloltani. Évek alatt az udvaron, helyenként 2-3 méter magasságban 180-220 köbméter hulladék gyűlt össze, továbbá a ház előtti árok műanyag hulladékkal és egyéb szeméttel ugyancsak szennyezett volt. A hulladékban veszélyes anyagok pl. azbeszt, elhullott állattetemek, hűtő, mosógép is voltak, mely veszélyes hulladéknak, valamint az állattetem fertőző hulladéknak minősül.
Az egész család részt vett a hulladék gyűjtésében. A nők babakocsikkal - nem egyszer a kisebb gyermekeket bevonva - járták a várost, és némi készpénzért gyűjtötték a hulladékot, amit azután az udvaron helyeztek el. Az elkövetők néhány ezer forintért fogadták be különböző személyektől a szemetet, hulladékot az udvarba.
A Nagykátai Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntette miatt emelt vádat.
A büntetőeljárás lefolytatása mellett azonban az emberi egészség és a környezet védelme érdekében szükséges a részben veszélyesnek minősülő jelentős hulladékmennyiség szakszerű kezelése, felszámolása is, mely érdekében az ügyészség közérdekvédelmi jogkörében az illetékes hatóság eljárását kezdeményezte.
A hulladékkezelés szabályairól az alábbi linkre kattintva olvashat tájékoztatót:
https://ugyeszseg.hu/egyszeruen-jogszeruen-hogyan-banj-szabalyosan-a-szemettel/
A fotón az udvaron felhalmozott szemét látható.
