A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványa alapján a bíróság helybenhagyta a vesztegetési pénzt elfogadó elkövetők büntetését.
Egy szociális és gyermekvédelmi feladatokat ellátó költségvetési szerv vezetője az egyik szociális intézmény beszerzése kapcsán egy vállalkozó üzletkötőn keresztül kötött adásvételi szerződést a gyógyászati segédeszközöket forgalmazó céggel. Az volt az írásban nem rögzített gyakorlat, hogy elsősorban a pelenkaforgalom után egyfajta „kompenzációt” vagy más néven „visszaforgatást” adott a cég az üzletkötőn keresztül oly módon, hogy bizonyos termékeket ingyen bocsátott az intézmény rendelkezésére.
2019 szeptemberében a vádlott megbeszélte társával – az egyik intézmény vezetőjével –, hogy a továbbiakban ingyen termék helyett inkább készpénzben szeretné a „kompenzációt”, amelyet majd megfeleznek. Az üzletkötő így negyedévente juttatott pénzt a vádlottaknak, alkalmanként 150-200.000 forint összegben, mintegy 8 hónapon keresztül.
A Zalaegerszegi Törvényszék a beismerő vádlottakat vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek. Az egyik elkövetőt a bíróság 2 év - végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre, 500.000 forint pénzbüntetésre, 3 év foglalkozástól eltiltásra és 300.000 Ft vagyonelkobzásra, míg társát 1 év - végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre, 400.000 forint pénzbüntetésre, 1 év foglalkozástól eltiltásra és 450.000 forint vagyonelkobzásra ítélte.
Az ítélet ellen a vádlottak és védőik enyhítés, elsősorban a foglalkozástól eltiltás büntetés mellőzéséért, valamint a vádlottak előzetes bírósági mentesítése iránt jelentettek be fellebbezést.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.
A Pécsi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett jogerős határozatával helybenhagyta a bíróság ítéletét.