A Kaposvári Járási Ügyészség minősített lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó férfival, élettársával és egy további elkövetővel szemben. A vádlottak különböző felállásban követtek el lopásokat Kaposváron és környékén.
A vádirat lényege szerint a többszörösen büntetett előéletű férfit és élettársát egyik ismerősük fogadta be azzal a feltétellel, hogy a több szintes házban a pár csak a legfelső emeletet használhatta. A vádlottak pénzzavarba kerültek, ezért először 100.000 forintot vettek el a sértett pénzéből. Az elkövetők később megtudták, hogy a férfi 6.000.000 forint készpénzt tart elrejtve a házban. A vádlottak kivárták, amíg a sértett több napra elutazott, majd a tolózár felhúzásával bementek a sértett alagsori lakrészébe, ahol egy ruhásszekrénybe rejtve megtalálták a férfi megtakarításait.
A férfi nemcsak a párjával, hanem egy szintén többszörös visszaesőnek minősülő másik férfival is követett el vagyon elleni bűncselekményt. A két elkövető az egyik kaposvári áruházban különböző árucikkekel megpakolt egy bevásárló kocsit, majd a a vádlott kiment az áruházból, ezután befelé menet a fotocellás bejárati ajtóban úgy állt meg, hogy a társa a közel 100.000 forint értékű áruval megrakott kocsit ki tudja tolni az üzletből.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a két férfival szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás, míg a nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.
A fényképet a Kaposvári Rendőrkapitányság készítette a nagy összegű készpénzt rejtő ruhásszekrényről a helyszíni szemle során.
