A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség indítványa alapján a bíróság szombaton elrendelte annak az ötvenkét éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki új pszichoaktív szerekkel és egyéb kábító hatású anyagokkal kereskedett a lakóhelyén.
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. március hó 28-át megelőző időben ismeretlen személytől új pszichoaktív anyagnak minősülő szert szerzett meg, amelyet Sajólád területén több személy részére értékesített, előre láthatólag a csekély mennyiség felső határát meg nem haladó mennyiségben.
A férfi kábítószernek, illetve új pszichoaktív anyagnak nem minősülő kábító hatású anyagot is átadott több, tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek, így ezen szer kóros élvezetéhez segítséget nyújtott.
A Miskolci Rendőrkapitányság a férfit kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével és kóros szenvedélykeltés vétségével gyanúsítja.
A bíróság az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően állapította meg, hogy a büntetett előéletű gyanúsított esetében fennáll a szökés, a bűnismétlés és a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásán keresztül, a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért egy hónapra elrendelte előzetes letartóztatását.