A büntetés-végrehajtási dolgozók és társaik kábítószerrel kereskedtek. Az ügy az elkövetők hivatásos jogviszonyának megszűnése után a rendőrségen folytatódik.
A megállapítható tényállás szerint az egyik büntetés-végrehajtási intézetben körletfelügyelői beosztást betöltő őrmester és férje, valamint az ismeretségi körükhöz tartozó további három személy 2024 júliusától úgy döntött, hogy kábítószer értékesítéséből fognak plusz jövedelemhez jutni.
Ennek érdekében egymást segítve, a kábítószert heti rendszerességgel, nagyobb tételben, így kedvezőbb áron együtt szerezték be, majd külön-külön készletezték. Az elkövetők figyeltek arra, hogy a vásárlóik felé történő értékesítés fennakadás nélkül működhessen, ezért egymás tevékenységének lényegesebb mozzanatairól tájékoztatták,- és készleteikből szükség esetén kölcsönösen kisegítették egymást.
Az így beszerzett csekély mennyiséget meghaladó kábítószert – többek között marihuánát, speedet, kristályt – saját fogyasztásra, részben pedig tovább értékesítésre szánták. A nyomozás adataiból azt is megállapítható, hogy a vásárlók között volt egy további körletfelügyelő is, aki rendszeresen fogyasztott kábítószert, amelyet részben kollégájától szerzett be.
A nyomozó ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség közreműködésével 2025. január 31-én, a hat személyt érintően több helyszínen összehangolt akció keretében elfogásokat, előállításokat és kutatásokat hajtott végre. A kutatások során a büntetés-végrehajtási dolgozó lakóhelyén több kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak, továbbá kábítószer gyorsteszteket is végeztek, amely mindkét hivatásos – valamint két további – személy esetében is pozitív eredményt hozott.
A nyomozó ügyészség sikeresen indítványozta 3 gyanúsított letartóztatásának, és 2 társuk bűnügyi felügyeletének elrendelését.
A büntetés-végrehajtási dolgozók szolgálati jogviszonya időközben megszűnt, ezért a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a büntetőügyet a - további eljárásra hatáskörrel rendelkező – Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz tette át.
A fotók a szemlén készültek.