A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki kannabiszt termesztett a kukoricaföldön.
A vádirati tényállás szerint a 36 éves férfi egy Csorna melletti településen, a más által bérelt kukoricaföldön, a kukorica között termesztett vadkendert 2022 augusztusában.
A rendőrök állampolgári bejelentés alapján vizsgálták a kukoricaföldet, ahol közel 30 tő, 120 cm - 200 cm magas kendernövényt találtak és foglaltak le. A területet figyelő vadkamera felvételei alapján azonosították a 36 éves elkövetőt. A lakóhelyén tartott házkutatás során további kábítószernek minősülő anyagokat, és kábítószer termesztéshez szükséges eszközöket, anyagokat (tápoldat, műtrágya) talált és foglalt le a nyomozó hatóság.
A férfi ellen termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklás miatt emelt vádat az ügyészség, mely cselekmény öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ezen túlmenően az ügyészség indítványozta, hogy a tetemes, több mint 1,4 millió Ft bűnügyi költség megfizetésére is kötelezze a bíróság a vádlottat.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.