A Dunaújvárosi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette és további bűncselekmények miatt vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki 2020. október 15-én és 16-án, Dunaújvárosban kerékpárral megközelített három, köztük egy idős, vak személyt, a táskát lerántotta a vállukról és eltulajdonította az abban lévő értékeket.
A vádirat szerint a férfi ittasan kerékpárral közlekedett, amikor a sértettek mellé ért, az idős, egyik szemére vak asszony vállát megütötte, a kezéből a táskát kitépte, míg a másik két sértett vállán lévő táskát megrántotta, és egyiktől a benne lévő értékeket eltulajdonította. Egy sértettől azonban a táskát elvenni nem tudta, így a cselekménye kísérleti szakban maradt.
Az ügyészség vádiratában az erőszakos, többszörös visszaeső vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását, közügyek gyakorlásától eltiltást, valamint a letartóztatás elsőfokú ügydöntő határozat kihirdetéséig való fenntartását indítványozta.