A Kaposvári Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a harmincegy éves, büntetett előéletű férfival szemben, aki ittasan vezetve kidöntötte egy ház kerítését, és tekintettel az előéletére az ügyészség letöltendő börtönbüntetést indítványozott vele szemben.
A többszörösen büntetett előéletű – legutóbb lopás miatt börtönre ítélt – vádlott nem rendelkezett jogosítvánnyal, és már ötször marasztalták el eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés miatt. A férfit azonban ez sem tartotta vissza attól, hogy 2019 nyarán ittasan egy forgalomból kivont, rendszám nélküli gépkocsival közlekedjen egy Kaposvár környéki faluban, ráadásul úgy, hogy még utast is szállított.
A vádlott ittassága miatt az egyik útkanyarulatot rosszul mérte fel, ezért a gépkocsival megcsúszott, felhajtott az útpadkára, majd a magatehetetlenül sodródó gépkocsival kidöntött az ott lévő ingatlan kerítéséből három betonoszlopot, aztán az autó lakóház udvarában állapodott meg.
Az intézkedő rendőrök már a helyszínen észlelték a vádlott ittasságát, ezért őt mintavételre a kaposvári orvosi ügyeletre szállították, majd szakértői vélemény is igazolta, hogy a férfi ittasan vezetett. A vádlott által okozott balesetben személyi sérülést ugyan nem szenvedett senki, viszont anyagi kár keletkezett.
Az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben, akit az eset után a Fonyódi Járási Ügyészség egy másik lopás miatt indult bűnügyében le is tartóztattak, börtönbüntetésre, közügyektől eltiltás és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság - a férfi előkészítő ülésen tett beismerő vallomása esetén – a szabadságvesztés tartamát egy év hét hónapban, míg a járművezetéstől eltiltás tartamát három évben határozza meg.