A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványozott egy 45 éves holland nő ellen, aki 2024 februárjában, Budapesten megölte élettársát.
A vádirat szerint a vádlott 2019. óta párkapcsolatban élt egy 10 évvel idősebb férfival, de a nő féltékenysége miatt sokat veszekedtek. A pár 2024. február 18-án Hollandiából Budapestre utazott, este beültek egy romkocsmába, ahol nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak.
Hajnalban visszatértek a szállásukra, ahol összevesztek. Ennek oka az volt, hogy a nő úgy észlelte, hogy a sértett a telefonján üzenetet váltott egy női barátjával. Erről a személyről az elkövető azt feltételezte, hogy korábban viszonya volt a sértettel, és a férfi azt ígérte, hogy többé nem tart vele a kapcsolatot. A veszekedés indulatossá vált és kölcsönös ütésváltásba torkollott. A vita hevében a nő egy bicskával megszúrta a párja vállát és hátát.
A sértett rövid időn belül eszméletét vesztette, az elkövető pedig segítségért kiabált. A szomszédos lakók mentőt hívtak a helyszínre, azonban a sértett életét már nem lehetett megmenteni.
A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő nőt emberölés bűntettével vádolta meg vádiratában. A főügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását, továbbá azt is indítványozta, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a nő nem bocsátható feltételes szabadságra.
Az emberölés bűntettét – alapesetben – a Büntető Törvénykönyv öttől tizenöt évig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye, amely a nő előállításáról videót is tartalmaz, itt érhető el: