A Fővárosi Főügyészség vádat emelt azzal a 45 éves nővel szemben, aki a vád szerint 2015 februárjában Pestszentlőrincen egy szóváltást követően baltával megölte az élettársa 83 éves édesanyját.
A vádirat szerint a vádlott 2013. évtől élt élettársi kapcsolatban a sértett fiával. A férfi az édesanyjával együtt lakott egy XVIII. kerületi házban, és a vádlott is oda költözött. Az összeköltözést követően azonban a vádlott és az időskorú nő viszonya rövid időn belül elmérgesedett, a két nő többször került konfliktusba egymással, sokszor veszekedtek.
Ilyen előzményeket követően 2015. február hó 26-án reggel a sértett fia munkába ment, így a vádlott és a sértett kettesben maradt a házban. A kora délutáni órákban közöttük ismét konfliktus, szóváltás alakult ki, amelynek során a vádlott magához vett egy faaprításhoz használt baltát, és azzal testszerte, súlyosan bántalmazta a 83 éves nőt.
A sértett az elszenvedett sérülések következtében perceken belül a helyszínen életét vesztette, életét az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.
A Fővárosi Főügyészség a vádlottat különös kegyetlenséggel és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja, amely bűncselekmény büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés.