A Salgótarjáni Járásbíróság elrendelte annak a férfinek és nő társának a letartóztatását, akik a gyanú szerint több személytől csaltak ki, illetve kíséreltek meg kicsalni készpénzt telefonon Nógrád és Heves megyében.
A rendőrség ügyeletére 2021. február 10-én délután érkezett bejelentés arról, hogy egy idős salgótarjáni férfitől ismeretlen személyek három millió forint készpénzt csaltak ki. Külföldi telefonszámról hívták azzal, hogy hozzátartozóját baleset érte, készpénzre van szüksége, amit rendőrök vesznek át tőle. A tévedésbe ejtett sértett a lakcímére érkező, magukat rendőrnek kiadó csalóknak át is adta a kért összeget.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai beazonosították, majd 2021. március 26-án Pásztón el is fogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 67 éves és 52 éves szlovák állampolgárokat. Ezen a napon pénz átadására az akció miatt már nem került sor, noha az elfogott két személy az elmúlt hét végén Salgótarjánban és Gyöngyösön több idős személytől is próbált ily módon pénzt szerezni.
Az előállított személyeket a rendőrök többrendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványa nyomán a bíróság egy hónapra elrendelte a két gyanúsított letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt, illetve a bűnismétlés megakadályozása érdekében.
A végzést az ügyész mellett a férfi és védője is tudomásul vette, az ellen csak a nő és védője jelentett be fellebbezést.
Az ügyről kiadott – videófelvételt és fényképeket is tartalmazó – rendőrségi sajtóközlemény az alábbi linken érhető el: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/letartoztatasban-a-szlovak-unokazos-csalok