A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványa alapján a nyomozási bíró elrendelte egy harminc éves férfi letartóztatását, aki az utcán leütötte és kirabolta ötvenhárom éves áldozatát.
A gyanú szerint a gyanúsított 2019. december 14-én, az egyik Nógrád megyei kistelepülésen, a kocsmából kilépő sértettet az utcán követni kezdte, majd amikor utolérte, négyszer - ötször ököllel tarkón ütötte. Az ütések hatására a sértett a földre esett, nadrágzsebéből a gyanúsított kivette az ott levő 80.000.- Ft készpénzt.
A gyanúsított többször volt már büntetve lopási cselekmények miatt, és vele szemben jelenleg is több rendőrségi nyomozás folyik Salgótarjánban és Bátonyterenyén.
Az ügyészség indítványa szerint a korábbi cselekményeinél súlyosabb megítélésű, ezúttal már erőszakos bűncselekménnyel gyanúsított férfival szemben előéletére és a folyamatban lévő további büntetőeljárásokra figyelemmel a bűnismétlés megakadályozása érdekében indokolt a letartóztatás, és annak célja enyhébb kényszerintézkedéssel nem érhető el.
A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítványnak helyt adott, egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A végzést a gyanúsított is tudomásul vette.