A Pápai Járási Ügyészség többrendbeli lopás miatt indítványozta a letartóztatását annak a 39 éves helybeli férfinak, aki 2019 decemberében, majd 2020 januárjában gépkocsik ablaküvegét betörve tulajdonította el a bennük talált értékeket.
A nyomozó hatóság az elkövetőt jelenleg 15 gépkocsi feltörésével gyanúsítja, ugyanakkor az ügyben további, azonos módszerrel elkövetett lopásokat is vizsgál.
A férfit a Pápán, Veszprémben, Győrben, Tapolcán, valamint Veszprém és Vas megyei falvakban elkövetett bűncselekmények helyszínére az élettársa szállította gépkocsival, majd várakozott rá, amíg társa a kiszemelt autók ablakát betörte, a bennük talált értékeket pedig magához vette.
A férfi jellemzően a járművekben hagyott – készpénzt, igazolványokat, bankkártyákat tartalmazó – táskákat, pénztárcákat tulajdonította el, de a lopott tárgyak között mobiltelefonok és laptop is szerepelnek.
Az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt, ezek megakadályozása érdekében indítványozta. A nyomozási bíró az indítványban foglaltakkal egyetértett és a férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte. A végzés nem végleges.
A rendőrség által korábban kiadott – videót is tartalmazó – közlemény az alábbi linken érhető el: http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/21-gepkocsit-tort-fel-a-par-a-rendorok-elfogtak