A Paksi Járási Ügyészség indítványára a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn, távmeghallgatás útján egy hónapra elrendelte annak a negyvennégy éves férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint brutális módon rabolt ki egy férfit egy Tolna megyei községben.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2020. március 20-án – fizetség ellenében – fát hasogatott a betegsége miatt nehéz fizikai munkára nem képes sértett házának udvarán. Miután végzett a munkával, egy helyi kocsmában nagyobb mennyiségű szeszes ital fogyasztott, majd elhatározta, hogy visszamegy a sértetthez, akitől akár erőszak útján is, de pénzt fog szerezni.
A gyanú szerint a gyanúsított este fél nyolc körül bement a sértett házába, és felszólította, hogy adjon neki pénzt. A férfi közölte vele, hogy nincs pénze, mire a gyanúsított többször ököllel fejen ütötte, miközben folyamatosan azzal fenyegette, hogy megöli. Az ütlegelés hatására a betegsége miatt védekezésre képtelen sértett végül átadta a pénztárcáját, amelyből a támadó 50.000,- Ft készpénzt vett magához. A gyanúsított ezután a tiltakozó és védekezni igyekvő sértettet szexuálisan is bántalmazta, miközben egy késsel a kezében fenyegette, hogy ne ellenkezzen, mert megöli.
A sértett a gyanúsított bántalmazása következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
A Paksi Rendőrkapitányság még aznap este őrizetbe vette a gyanúsítottat, akivel a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás és súlyos testi sértés, valamint szexuális erőszak bűntettének a megalapozott gyanúját közölték. E bűncselekmények egytől öt, kettős nyolc és öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetettek.
A járási ügyészség álláspontja szerint a büntetőjogi felelősségének megállapítása esetén erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő, legutóbb 2018 októberében több, mint hat évi fegyházbüntetésből szabadult terhelt esetében fokozottan fennáll a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének a veszélye. A jelentős tárgyi súlyú bűncselekmények miatt, a várható büntetés mértékére tekintettel, a gyanúsított szökésétől, illetve elrejtőzésétől is tartani kell.
A Magyarország Kormánya által elrendelt veszélyhelyzetre figyelemmel irányadó előírásoknak megfelelően a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn, távmeghallgatás útján tartott ülést, amelyen minden tekintetben osztva az ügyészi indítványban foglaltakat 2020. április 23. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.