A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt indult ügyben ismételten indítványozta a letartóztatása meghosszabbítását annak a férfinak, aki a gyanú szerint lőfegyverrel meg akarta ölni a feleségét.
A gyanú szerint a gyanúsított és a sértett házassága megromlott a vádlott alkoholizmusa és a sértettet bántalmazó magatartása miatt. 2019. június 29-én, 13 óra körül, tatai otthonukban, előzetes szóváltást követően, a gyanúsított magához vette az engedély nélkül tartott lőfegyverét azért, hogy a feleségét meglője. A gyanúsított kezében a fegyverrel megfenyegette a sértettet azzal, hogy lelövi, lövést azonban nem tudott leadni, mivel a sértett elmenekült előle.
Az ügyészség indítványára a nyomozási bíró az elkövető letartóztatását 2019. július 2. napján rendelte el, ennek határidejét legutóbb 2020. április 2. napjáig hosszabbította meg.
Az ügyészség ismételten indítványozta a gyanúsított letartóztatásának a meghosszabbítását, mert vele szemben továbbra is megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén a cselekményét véghezvinné, tekintettel arra is, hogy a gyanúsított a sértettet megfenyegette azzal, hogy amennyiben a rendőrök elengedik, megöli őt.
A járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsítottat telekommunikációs eszköz útján, ülésen kihallgatta, majd az ügyészi indítványnak helyt adva a férfi letartóztatását 2020. június 2. napjáig meghosszabbította.