A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség több rendbeli szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben indítványozta egy férfi letartóztatásának a meghosszabbítását, mert a férfi a megalapozott gyanú szerint több éven át rendszeresen kényszerítette a nevelt, valamint saját gyermekeit szexuális cselekmény elvégzésére.
Mint ahogyan arról az ügyészség korábban beszámolt (https://ugyeszseg.hu/letartoztatasban-a-neveloszulo/), a gyanú szerint egy Komárom-Esztergom megyei településen az elkövető nevelése alatt álló, a cselekmény elkövetésekor a 12. életévét betöltött, de a 18. életévét még be nem töltött sértettet a gyanúsított 2010. és 2015. között, hetente több alkalommal, szóbeli fenyegetés, illetve erőszak alkalmazásával arra kényszerítette, hogy tűrje el, hogy a gyanúsított szexuális cselekményeket végezzen vele.
A gyanúsított letartóztatását az ügyészség indítványára a járásbíróság nyomozási bírája 2019. március 26. napján elrendelte.
A nyomozás során megállapításra került az is, hogy a férfi 2014. és 2015. években két további gyermekét is zaklatta szexuálisan, akik akkor a 12. életévüket még nem töltötték be.
A nyomozó hatóság ezen túlmenően a férfitől engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszereket foglalt le, emiatt vele szemben lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének elkövetése miatt is folyik a büntetőeljárás.
Az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását, mert vele szemben továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy a bizonyítás meghiúsítása érdekében a sértetteket megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná.
A nyomozási bíró a gyanúsítottat telekommunikációs eszköz útján, ülésen kihallgatta, majd az ügyészi indítványnak helyt adva a férfi letartóztatását 2020. május 26. napjáig meghosszabbította.