A Fejér Megyei Főügyészség minősített emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt indítványozta hat gyanúsított letartóztatásának a meghosszabbítását.
A nyomozás adatai szerint a családfő irányítása mellett felesége, fia és lányai, valamint további két személy bűnszervezetben, 2017. nyarától előbb Bécsben, majd Dunaújvárosban a kizsákmányolás céljából megvett magyar nőket - köztük több kiskorút - prostitúcióra kényszerítette. Egyes kiskorú sértetteknél a rábírás részben erőszakkal, részben bántalmazással való fenyegetéssel történt. Az elkövetők a prostitúciós tevékenységből származó bevétel döntő hányadát a sértettektől elvették. Ugyancsak prostitúciós tevékenység végzése, és a bevétel megszerzése érdekében szállásoltak el a gyanúsítottak két további, tizennyolcadik életévüket betöltött sértettet.
A cselekmények tárgyi súlyát, törvényi fenyegetettségét, (amely 5 évtől - 25 évig terjedő szabadságvesztés) az elkövetés módját figyelembe véve alaposan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, továbbá a bizonyítást megnehezítenék, valamint újabb szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett bűncselekményt követnének el.
A Székesfehérvári Járásbíróság négy gyanúsított letartóztatását meghosszabbította, két gyanúsított vonatkozásában bűnügyi felügyeletet rendelt el a mozgásukat nyomon követő technikai eszközzel való ellenőrzéssel. A bíróság döntése nem végleges, mivel a terheltek és védőik a letartóztatás hosszabbítása ellen, az ügyész pedig a bűnügyi felügyelet elrendelése ellen fellebbezett.