A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája meghosszabbította a letartóztatását annak a tizenhárom éves lánygyermeknek, aki 2019. december 29-én egy esztergomi gyermekotthonban hátba szúrta tizenöt éves iskolatársát.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2019. december 29-én 17 óra 30 perc körül, az egyik esztergomi gyermekotthonban, előzmény nélkül, egyszer, egy 11,5 cm pengéjű késsel, a jobb lapocka alatti részen hátba szúrta iskolatársát, aki a rendelkezésre álló adatok szerint ennek következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az igazságügyi gyermekpszichiáter szakértő elsődleges véleménye szerint a gyanúsított a bűncselekmény elkövetésekor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással és beszámítási képességgel, így az általa elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt büntethető.
A gyanúsított ezt a bűncselekményt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.
Mint ahogyan arról az ügyészség korábban beszámolt (https://ugyeszseg.hu/letartoztattak-az-iskolatarsat-hatba-szuro-tizenharom-eves-gyanusitottat/) a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványával egyezően a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását egy hónap időtartamra elrendelte, tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll a bűnismétlés veszélye, valamint az, hogy szabadlábon hagyása esetén más személyt jogellenesen befolyásolna.
A főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatásának további három hónappal, 2020. április 30. napjáig történő meghosszabbítására, tekintettel arra, hogy a gyanúsítottal szemben továbbra is fennáll a bűnismétlés és a jogellenes befolyásolás veszélye, ezen túlmenően a büntetőeljárás lefolytatása vele szemben továbbra sem ütközik akadályba.
A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája az indítványnak helyt adott és az indítványban foglaltak szerint meghosszabbította a terhelt letartóztatását.