A Székesfehérvári Járási Ügyészség minősített csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indítványozta annak a nőnek a letartóztatása meghosszabbítását, aki 2019. július és 2020. február között három időskorú sértettet ejtett tévedésbe, amellyel kárt okozott.
A nyomozás adatai szerint a nő a sértettek bizalmába férkőzött és arra hivatkozott, hogy a saját, illetve édesanyja egészségügyi kezeléséhez pénzre van szüksége. Azt is ígérte, hogy a sértett gondját fogja viselni. Az idős embereket tévedésbe ejtette. Egyiküket rávette arra, hogy a lakása tulajdonjogát részére átruházza, valamint az autója eladásából származó vételárat átadja neki, a másik sértettet 2.400.000 forint, a harmadik sértettet pedig aranyékszer átadására bírta rá.
A gyanúsított cselekményeivel összesen közel 27.000.000 forint kárt okozott a sértetteknek.
A gyanúsított többször volt büntetve hasonló bűncselekmények miatt, ellene jelenleg is idős sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban, így tekintetében a bűnismétlés reális veszélye fennáll, valamint alaposan lehet tartani attól, hogy a büntetőeljárásban résztvevő személyeket jogellenesen befolyásolná, a bizonyítást veszélyeztetné.
A Székesfehérvári Járásbíróság a terhelt letartóztatását meghosszabbította, a döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett.