A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség letartóztatását indítványozza annak a férfinak, aki a gyanú szerint 2020. március 21-én éjjel tettlegességig fajuló vita során lánya élettársát életveszélyesen megsebesítette.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított és lányának élettársa, az ügy sértettje, 2020. március 21-én, este, együtt italoztak otthonukban. 23 óra körül szóváltás alakult ki közöttük, melynek során a sértett arcon ütötte a gyanúsítottat. Ezután a gyanúsított a sértettet mellkason szúrta, amely elérte a tüdőcsúcsot is és légmell alakult ki. A közvetlenül életveszélyes sérülést szenvedett férfit a mentő szállította kórházba, ahol szakszerű ellátásban részesült.
A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a mai napon indítványozta a férfi letartóztatását, mivel a nyomozás kezdeti szakaszában megalapozottan feltehető, hogy tanúk megfélemlítésével, jogellenes befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást. Tartani lehet továbbá attól is, hogy a vele közös ingatlanban lakó sértett sérelmére újabb bűncselekményt követne el. A nyomozási bíró ülésén a gyanúsított meghallgatására telekommunikációs eszköz (távmeghallgatás) útján kerül sor.