A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott egy szerb-horvát állampolgárságú házaspár ellen, akik – lovakkal foglalkozó legális üzletük mellett – embereknek szánt kábítószerként is árultak ketamint.
A vádirat lényege szerint a 41 éves férfi lópanziót tartott fenn, és lovakat versenyeztetett. Emellett 2019-től rendszeresen, nagy tételben értékesített ketamin kábítószert tartalmazó állatgyógyászati készítményeket. A vádlott tudta, hogy azokat tőle illegális emberi fogyasztásra szánva veszik meg nagybani viszonteladók. A férfi Budapesten megismerkedett egy szintén lóversenyzéssel foglalkozó, azonban amellett kábítószerrel kereskedő másik férfival. Megállapodtak abban, hogy a vádlott továbbadás végett rendszeresen ketamint fog majd számára értékesíteni. A megállapodás részleteit később egy tanyán beszélték meg. A továbbiakban már internet-alapú csevegő alkalmazáson egyeztettek arról, hogy éppen van-e, ha igen, milyen mennyiségben ketamin a vádlottnál, illetve melyek a fizetési és szállítási feltételek.
A következő években a vádlott több száz adag ketamin tartalmú készítményt adott tovább, amelynek a hatóanyagtartalma a jelentős mennyiség alsó határát közel 60-szoros mértékben haladta meg. A férfi másoknak is értékesített kábítószert, Budapesten, illetve vidéki bevásárlóközpontok parkolójában is.
A férfit a rendőrség azonosította és elfogta, az ügyészség indítványa alapján a bíróság letartóztatta.
Ezt követően egy korábbi dílertársa a férfi 31 éves feleségét kereste meg, aki addig nem vett részt a törvénytelen üzletben. A nő ráállt arra, hogy ő is adjon el ketamint, azt – elfogásáig – 30 ezer euró értékben tette meg.
A Fővárosi Főügyészség a vádlottakat jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének bűntettével vádolta meg vádiratában, velük szemben fegyház- és pénzbüntetést, valamint kiutasítást és több mint 100 millió forintos vagyonelkobzást indítványozott.
A fotókon a lefoglalt ketamin egy része látható.