A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfival szemben, aki a Puskás Arénában megrendezett labdarúgó-mérkőzés után összeveszett egy szurkolótársával és bántalmazta.
A vádirat szerint a férfi 2024. március 22-én, a Puskás Arénában megrendezett Magyarország-Törökország labdarúgó meccs után, késő este, a XIV. kerület, Dózsa György úton, a stadion egyik kapuja előtt – ittasan – szóváltásba keveredett egy másik magyar szurkolóval. A vádlott a vita közben ököllel arcon ütötte a férfit, aki a földre került, és eszméletét elvesztette. A támadót többen lefogták és visszatartották.
A bántalmazott súlyos sérülést szenvedett.
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a verekedőt súlyos testi sértés bűntettével vádolta meg. A kerületi ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzéséve, büntetővégzésben hozzon érdemi döntést. A kerületi ügyészség azt indítványozta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el a vádlottat sportrendezvények látogatásától.