A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki bérgyilkosokat keresett élettársa megöletéséhez, illetve társai ellen is, akik beszervezték azokat, akik a férfi megölésére ugyan nem, de 5 millió forintért a megverésére vállalkoztak.
A vádirat lényege szerint egy 49 éves nő élettársi kapcsolatban élt egy tartós játékszenvedéllyel küzdő férfival, amely kapcsolat 2022 nyarára annyira megromlott, hogy napi szinten szólalkoztak össze, így egy tartós ellenséges viszony alakult ki köztük. A nő elhatározta, hogy az élettársa részéről őt ért napi szintű sértegetések, szóbeli támadások miatti elégtételként megöleti, és ehhez végrehajtó személyeket kívánt felkutatni.
Emiatt megkérte a vele egy munkahelyen dolgozó barátját, egy 39 éves férfit, hogy segítsen ilyen személyeket keresni. Barátja közölte, hogy a sértett megöléséhez nem kíván segítséget nyújtani, azonban van egy barátja – egy 32 éves férfi, az ügy harmadik vádlottja –, aki ismer olyanokat, akik pénzért megverik a nő élettársát. A 39 éves férfi vállalta, hogy ennek érdekében közvetít a nő és barátja között, és bemutatta őket egymásnak. A nő a Budán létrejött találkozón továbbra is azt fejezte ki, hogy meg akarja öletni élettársát. A 32 éves férfi erre közölte, hogy a sértett megölését túlzásnak tartja, azonban két ismerőse vállalja a sértett komolyabb megverését, ezért őket egy szintén budai találkozón be is mutatta a megbízó nőnek. A nő ezen a találkozón ismét élettársa megölését kérte, a két ismeretlenül maradt elkövető vállalta is ezt, később azonban 5 millió forintért a sértett súlyos bántalmazására tettek ígéretet.
A nő vállalta, hogy a kért pénzösszeget előteremti, azonban a vádlottak tevékenységéről időközben tudomást szerzett a rendőrség, és elfogta őket, így a sértett megverése végül elmaradt.
A Fővárosi Főügyészség a nőt emberölés előkészületének bűntettével, férfi társait súlyos testi sértés előkészületének vétségével vádolja, és velük szemben végrehajtásában felfüggesztett börtön- és fogházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.
A büntető törvény több olyan bűncselekményt is nevesít, ahol már az előkészület, így az is büntetendő, ha valaki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik. Ki kell azonban emelni, hogy, ha – többek között – az elkövető önkéntesen mégsem kezdi meg a bűncselekmény elkövetését, vagy az előkészületet a hatóságnál a bűncselekmény elkövetésének megkezdése előtt feljelenti, akkor végül nem lesz büntethető.