A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 54 éves férfi ellen garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt.
A vádirat szerint a vádlott 2020 januárjában ismerkedett meg a sértettel, párkapcsolat alakult ki közöttük, de több esetben szakítottak, majd kibékültek.
2020. május második felében a nő ismét szakítani próbált a vádlottal, aki viszont folytatni akarta a kapcsolatot, ezért az egyik napon, Szerencsen egy élelmiszer áruház parkolójában a munkahelyéről haza induló nőt megvárta, amikor kijött az áruházból és beült az autójába, odament hozzá és vitatkozni kezdett vele. A vita annyira elfajult, hogy a vádlott az autó utasterébe benyúlva, kézzel arcul ütötte a sértettet, majd karjánál fogva megragadta és szorította.
Egy arra járó vásárló szemtanúja volt az eseményeknek gyermekével együtt. A kisgyermek olyannyira megrémült a vádlott agresszív fellépésétől, hogy sírva fakadt. A vásárló az áruház biztonsági őrét értesítette, aki a helyszínre rendőri segítséget kért.
A vádlotti bántalmazás következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el, és magánindítványt terjesztett elő.
Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.