A Miskolci Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az utcán egy 86 éves mögé lépve kivette az egyik arany fülbevalóját és elszaladt.
A vádirat szerint a vádlott 2025. január végén, dél körül Miskolcon, a villamosról leszállva követte az előtte gyalogosan közlekedő 86 éves nőt, mert meglátta, hogy arany fülbevalókat hord. Mellé érve a bal fülbevalóját két kézzel kinyitotta, és a közel 30.000 forint értékű ékszerrel elszaladt.
A sértett, amikor észlelte a fülbevalója hiányát, kiabálni kezdett, majd telefonon hívta a 112-es segélyhívót.
A vádlott egy bokros részen elbújt, majd hazament, a fülbevalót átadta volt sógornőjének azzal a kéréssel, hogy vigye zálogba. A nő nem tudott a bűncselekmény elkövetéséről, a fülbevalót a rendőrség a zálogházból lefoglalta, majd a sértett részére kiadta.
Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.