A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség indítványára gyorsított eljárásban fegyházra ítélte a bíróság azt a tolvajt, aki tavaly, szilveszter előéjjelén egy újbudai élelmiszerboltot tört fel.
A vád és az ítélet lényege szerint a 27 éves férfi 2024. december 30-ról december 31-re virradóan egy újbudai élelmiszerbolt ajtaját benyomta, majd egy feszítővassal és csavarhúzóval a pénztárgépet felfeszítve pénzt, közel 200 ezer forintot és több tucat eurót szerzett. A bolt egyik rendszeres vevője az utcáról észlelte, hogy az üzlet ajtaja megsérült, és valaki mozog a helyiségben. Mivel tudta, hogy a bolt már este bezárt, ezért a segélyhívón felhívta a rendőrséget. A rendőrök kimentek, és az előlük az egyik raktárhelyiségben elbújó férfit elfogták, aki így a zsákmányt nem tudta elvinni.
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség az ítéletig letartóztatásba helyeztette, majd gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította a többszörös – és egyben különös visszaeső – férfit nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérlete miatt.
A bíróság a vádlottat vád szerint bűnösnek mondta ki és 2 év 8 hónap fegyházra ítélte.
Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek.
A felvételen az látható, amint a tolvaj a kasszát felfeszíti, abból pénzt vesz ki, majd a boltban bujkálását követően a rendőrök észreveszik és üldözik.