Egy bűnszervezet tagjaként a vádlott 5 nepáli migráns Nyugat-Európába történő szállításában közreműködött.
A vádirat szerint a vádlott több honfitársával együtt egy nemzetközi bűnözői csoport tagjaként, a vele azonos szinten lévő tagok tevékenységéről tudva, anyagi haszonszerzés céljából vállalta azt, hogy több külföldi, illegális határátlépő személy továbbszállításában közreműködik Magyarország területén.
A moldáv férfi 2024. március 31-ét megelőzően érkezett Magyarországra és a bűnszervezet által fizetett szálláshelyen várakozott az illegálisan, Románia területéről Magyarországra érkezőkre. A vádlott a feladat végrehajtásához teletankolt gépjárművet és a kapcsolattartáshoz mobiltelefont kapott, majd a telefonon érkező utasításnak megfelelően 2024. március 31-én, éjszaka, a magyar-román államhatár közelében az autójába felvett 5 nepáli állampolgárságú személyt és elindult a nyugati országhatár felé. Rövid időn belül a gépkocsit a rendőrök ellenőrizni akarták, de a vádlott elhajtott, az M35-ös autópályán a leállósávban végül megállt, kiszállt és elmenekült a helyszínről.
A bűnszervezet fel volt készülve az esetlegesen tettenért, illetve menekülésre kényszerülő tagok segítésére, ezért Budapestről érkezett egy ismeretlen tettes-társ, aki a vádlottat Budapestre szállította és bújtatta, amíg elfogására sor nem került.
A moldáv férfi a feladat teljesítése esetén megbízójától 500 eurót kapott volna.
A vádlott a migránsokat olyan személygépkocsival szállította, amelynek alvázszámát korábban meghamisították.
Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozott.
A Hajdúböszörményi Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő vádlott ellen minősített embercsempészés bűntette és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottat fegyházbüntetésre ítélje és határozott időre utasítsa őt ki Magyarország területéről.