A Somogy Megyei Főügyészség több rendbeli betöréses lopás miatt emelt vádat négy kaposvári férfival és - a lopott értékeket megszerző, illetve értékesítésükben közreműködő - két társukkal szemben.
A vádlottak közül hárman 2015 májusában egy kaposvári belvárosi étteremből tulajdonítottak el több mint 9 millió forintot. A vádlottak egyike - aki anyagbeszerzőként dolgozott az üzletben - tudott arról, hogy az irodában lévő széfekben nagyobb összegű készpénz van. Záráskor az egyik bukóablakot nyitva hagyta, azon a testvére bemászott és mivel ő is helyismerettel rendelkezett, az irodából az ott talált készpénzt magához vette, egy széfet pedig társainak az ablakon kiadott. A számzárat – annak ismeretében – kinyitották, a széfben lévő értékeket ellopták, az éttermi iratokat pedig eldobálták.
Az üzletbetörésben részt vevő és jelenleg is más hasonló büntetőeljárás hatálya alatt álló egyik vádlott – egy további társával együtt - más betöréseket is elkövetett. 2016 augusztusában egy balatonszemesi és egy balatonlellei nyaralóba törtek be úgy, hogy letépték a szúnyoghálót és betörték az ablakot.Több mint 2.100.000,- forint értékben forintot, eurót és horvát kunát loptak el. A lopásokkal megszerzett valutát másnap az egyik vádlott lányával egy pécsi pénzváltóban beváltották.
A vádlottak közül öt vádlottal szemben – akik közül ketten előzetes letartóztatásban vannak – az ügyész végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, a lopott pénz elidegenítésében közreműködő hatodik vádlottal szemben pedig pénzbüntetés kiszabását indítványozta.