A Fővárosi Főügyészség a törvény teljes szigorával fellép a világjárványon nyerészkedő bűnszövetség elfogott tagja és minden ilyen jellegű bűncselekmény elkövetője ellen. Ennek jegyében eredményesen indítványozta a gyanúsított letartóztatását.
A megalapozott gyanú szerint egy hondurasi állampolgár férfi egyelőre ismeretlen társaival megállapodott abban, hogy a világjárvány okozta veszélyhelyzetet kihasználva vagyoni haszonszerzés végett bűncselekményeket követnek el. Ennek keretében a férfi és bűntársai egy egyesült államokbeli gazdasági társaság vezetőjét tévedésbe ejtették, és színleg 220 millió egészségügyi arcmaszk leszállítására szerződtek egy létező magyar cég adatainak – a cég vezetőjének tudta nélküli – felhasználásával. A gyanúsított és társai közel százezer dollárt kértek és kaptak előlegként. Mivel további előleget kértek, az amerikai cég képviselője Magyarországra utazott az áru megtekintése céljából, ahol a bűnszövetség tagjai további, nyolcmillió forintot meghaladó összeget kértek tőle telefonon. A sértett azonban gyanút fogott, értesítette a rendőrséget, akik az előre megbeszélt találkozón, egy V. kerületi étteremben elfogták az álnéven bemutatkozó hondurasi férfit.
A BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság jelentős kárt okozó, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette miatt hallgatta ki a férfit és előterjesztést tett a letartóztatására.
A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására. Az indítvány alapján a bíróság – egyelőre nem végleges – végzésével egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.
A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy a hatóságok a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetben elrendelt ítélkezési szünetben is haladéktalanul és a törvény teljes szigorával fellépnek a bűncselekményt elkövetők ellen.
Az ügyben korábban kiadott, videót is tartalmazó közlemény itt érhető el: