A Kazincbarcikai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki egy dohányboltban történt jelentéktelen incidens miatti dühében bántalmazott egy másik férfit.
A vádirat szerint, a vádlott 2020. december 11-én reggel, egy kazincbarcikai dohánybolt előtt – a járványhelyzetben előírt létszámkorlátozásra tekintettel - arra várakozott, hogy egy vásárló kijöjjön a boltból és így be tudjon menni az üzletbe. Eközben érkezett a helyszínre egy másik férfi, aki – mivel nem volt a bejáraton kihelyezve létszámkorlátozásra vonatkozó tájékoztatás – a vádlottat megelőzve bement az üzletbe. A vádlott a sértett után belépett a dohányboltba és nehezményezte, hogy a férfi megelőzte őt, mire szóváltás alakult ki közöttük. Miután vásároltak, mindketten elhagyták az üzletet és a sértett beszállt a bolt melletti parkolóban lévő autójába. Eközben a vádlott az autójából kivett egy 30 centiméter hosszúságú emelővasat és azzal a sértett autójához ment, majd azt kiabálta neki, hogy szálljon ki a kocsiból, meg fogja ölni, szétveri a fejét. A sértett azonban nem szállt ki a járműből, ezért a vádlott elhagyta a helyszínt.
Még aznap délután, a vádlott Kazincbarcikán egy üzletsor előtti parkolóban, az autójában ülve várakozott a barátnőjére, mikor meglátta, hogy gépkocsival megérkezik a helyszínre a sértett és egy ismerőse, akik bementek az egyik üzletbe vásárolni.
Pár perc elteltével, mikor a sértett kijött az üzletből, a vádlott – mivel még ekkorra sem tudta magát túltenni a dohányboltban történteken – kiszállt az autójából, odament a sértetthez, majd kérdőre vonta a korábbi incidens miatt és egy alkalommal ököllel arcon ütötte.
A bántalmazás következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló - három fogának ficamával is járó - sérüléseket szenvedett, melyekkel összefüggésben azonban maradandó fogyatékosság vagy súlyos egészségromlás kialakulása nem várható.
A sértett a vádlottal szemben a dohánybolt előtti fenyegetés kapcsán, zaklatás miatt magánindítványt nem terjesztett elő. A járási ügyészség a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Kazincbarcikai Járásbíróságnak.