A vád szerint a vádlott az utcán, aluljáróban és tömegközlekedési eszközön is támadott meg a nőket azért, hogy a nyakukból az arany nyakláncot kitépje.
A vádirat szerint a vádlott - egy 22 éves férfi - 2019 májusa és júliusa között összesen négy nőt támadott meg ő maga, vagy vett részt az elkövetésben; a cél az volt, hogy a kiszemelt sértettek nyakából az arany nyakláncot - két esetben társával együtt - megszerezze.
A vádlott egy XIV. kerületi áruház mélygarázsának bejáratánál, egy XIV. kerületben közlekedő HÉV szerelvényen, valamint egy IX. kerületi aluljáróban követte el a vád szerinti bűncselekményeket. Utóbbi esetben, az alujáróban a vádlott bűnsegédként vett részt az elkövetésben oly módon, hogy ismeretlen társa szakította ki a sértett nyakából az ékszert, a vádlott pedig tudott erről, jelenlétével támogatta, majd együtt menekültek el a helyszínről.
A vád szerinti negyedik esetben, szintén egy ismeretlen társával, az utcán támadtak rá egy nőre. A sértett a XV. kerület, Rákos úton, a járdán sétált a férjével. A vádlott és társa követni kezdte őket, majd eléjük léptek, és a vádlott szemből, egy hirtelen mozdulattal kitépte a sértett nyakából a nyakláncát, majd társával együtt elmenekült a helyszínről.
Az elkövetési érték mindösszesen több mint 500.000 forint.
A többszörösen büntetett vádlottal szemben a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség 4 rendbeli üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, nemesfémre elkövetett lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Az ügyészség vele szemben fegyházbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást, továbbá a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárását is indítványozta a vádiratban. A vádlott jelenleg más ügyben kiszabott jogerős büntetését tölti.
A felvételen az egyik elkövetés látható.