A vád szerint egy 29 éves férfi egy utast fújt le a metró egyik kocsijában, mivel előtte vitája volt vele. A paprikaspray-től több utas rosszul lett, pánikba esett, őket vészfékezést követően a metróalagúton keresztül vezették ki az állomásra.
A vádirat szerint a vádlott - egy 29 éves férfi - 2018. november 24-én kora délután a VIII. kerület, Baross téri aluljáróban szóváltásba keveredett egy másik férfival, aki ezután távozott, az M2 metró, Keleti pályaudvari állomásához ment. A vádlott követte őt, majd fel is szállt a férfi után az állomásra érkező, Örs vezér tere irányába közlekedő szerelvény egyik kocsijába.
Ezt követően - mialatt a metrószerelvény még az állomáson várakozott - a vádlott elővett egy paprikaspray-t, és azzal kb. egy méter távolságból arcon fújta a férfit, majd gyorsan kilépett a kocsiból és elhagyta a helyszínt.
A paprika spray permete szétszóródott az időközben elinduló metrókocsiban, amitől több utas rosszul lett, pánikba esett, és emiatt a metrókocsi ajtajain és ablakain többen dörömbölni kezdtek.
A történtek miatt vészfékezésre került sor, aminek következtében a szerelvény az alagútban megállt. A kialakult helyzetben a szerelvény vezetőjének nem volt lehetősége újra elindulnia, így az utasokat a metróalagúton keresztül kimenekítették.
A vádlott cselekménye következtében az Örs vezér tere és a Deák tér közötti szakaszon több órán keresztül szünetelt a metróközlekedés, 28 járat maradt ki, a kimaradó járatokat autóbuszokkal kellett pótolni, ezzel összefüggésben több mint fél millió forint kár keletkezett.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a 29 éves férfit közérdekű üzem működése megzavarásának bűntettével vádolja, és arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfival szemben büntetővégzés meghozatalával szabjon ki börtönbüntetést, amelynek végrehajtását próbaidőre függessze fel.