A Makói Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik 2023. őszén, Makón, nem nyújtottak segítséget a barátjuknak, aki emiatt életét vesztette.
A vádirat szerint a sértett 2023. októberében egy makói ismerősénél járt. Az este folyamán a sértett nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, amitől egyre rosszabb állapotba került. Emiatt őt az ismerősükhöz autóval szállító két vádlott már nem volt hajlandó hazavinni. Hiába volt számukra nyilvánvaló, hogy a barátjuk segítségnyújtásra szorul, sem ők, sem a házigazda nem hívtak hozzá mentőt. Ehelyett kitámogatták az utcára, és az öntudatlan sértettet sorsára hagyták.
Később, a házhoz érkező, más személyek értesítették ugyan a mentőszolgálatot, de a férfi életét ekkor már nem lehetett megmenteni.
A járási ügyészség a sértett hazaszállítását megtagadó, valamint a házigazda vádlottakkal szemben segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat.
A terheltek bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.
A főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy segítségnyújtás elmulasztása miatt vonható felelősségre, aki nem nyújt a tőle elvárható módon segítséget a sérült, vagy olyan személy számára, aki sérült, vagy akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van.