A Fejér Megyei Főügyészség a Székesfehérvári Törvényszék minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt három terhelttel szemben meghozott ítélete ellen súlyosításért fellebbezett.
A vádirat szerint a vádlottak ismeretlen forrásból különböző típusú kábítószert, valamint új pszichoaktív anyagot szereztek meg azért, hogy egy Fejér megyei fesztiválon azzal kereskedjenek. A vádlottak egyike a kábítószert a rendezvény megnyitását megelőzően a fesztivál területére szállította, így elkerülték a beléptetés során elvégzett ellenőrzést. A rendezvényen az egyik vádlott figyeléssel biztosította két társa tevékenységét, akik az előre részben kiporciózott kábítószert magukhoz vették és a sátraknál megvételre kínálták. A helyszínen szolgálatot teljesítő rendőrök felfigyeltek a vádlottak tevékenységére, őket igazoltatás alá vonták és tőlük a helyszínre vitt jelentős mennyiségű kábítószert lefoglalták.
A bíróság a terhelteket hét, illetve öt - öt évi fegyházbüntetésre, nyolc, illetve hat - hat évi közügyektől eltiltásra ítélte, valamint a lefoglalt kábítószer elkobzásáról rendelkezett. Az ügyész az ítélet ellen a büntetés súlyosításáért fellebbezést jelentett be.