A gyermekpornográfia bűntette és szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség vádiratot nyújtott be azzal a két férfival szemben, akik gyermekpornográf felvételeket készítettek és küldtek egymásnak.
A vádirat szerint az egyik férfi 2017. novembere és 2024. februárja között közel 8000 db gyermekpornográf felvételt szerzett meg, illetve több ilyen felvételt küldött a másik férfinak,. Emellett a vádlott két, 12. életévét be nem töltött gyermekről készített is pornográf felvételt, melyek közül néhányat szintén elküldött a másik férfinak.
A másik, budapesti illetőségű férfi több éven keresztül szexuálisan bántalmazta 12. életévét be nem töltött fiúgyermekét, valamint a gyermekével folytatott szexuális cselekményekről több alkalommal fényképeket és videofelvételeket is készített, melyeket megosztott társával, aki ezeket más személyek számára is hozzáférhetővé tett az interneten. A budapesti férfi több, mint 3.700 db gyermekpornográf tartalmú képfelvételt is megszerzett, melyeket a laptopjain, mobiltelefonjain és memória kártyáján tárolta.
Az ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Törvényszék a büntetlen előéletű férfiakat fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje, továbbá indítványt tett arra is, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el őket minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől és kobozza el tőlük azokat az elektronikai eszközöket, melyeket a bűncselekmények elkövetéséhez használtak.