Letartóztatását indítványozta a Szegedi Járási Ügyészség annak a két nőnek, akik február 18-án délután, a szegedi Bartók téren megkísérelték kirabolni egy ismerősüket.
A megalapozott gyanú szerint az elkövetők odamentek a forgalmas tér egyik padján üldögélő sértetthez, aki kevéssel azelőtt váltotta ki orvosi tápszereit. A gyanúsítottak először szóban próbálták meg rábírni a nőt a három karton tápszer átadásra, de ezt a sértett megtagadta. A köztük kialakult szóváltás során a sértetthez képest nagy testi erőfölénnyel rendelkező egyik gyanúsított belekapott a nő arcába, majd a haját tépte és őt meg is ütötte. Ezalatt a társa igyekezett a kb. 22.000 Ft összértékű tápszeres dobozt a padról magához venni, a sértett védekezése folytán azonban nem sikerült azokat megszereznie.
A megtámadott nőnek végül járókelők siettek a segítségére, akik a helyszínre rendőrt hívtak.
A támadás során a sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.
A társtettességben elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt indult eljárásban a járási ügyészség az elrejtőzés veszélye, a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye, valamint részben a bűnismétlés veszélye okán tett előterjesztést a gyanúsítottak letartóztatására.
Az indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon tartandó üléseken fog dönteni.