A Debreceni Járási Ügyészség garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat két nő és egy férfi ellen, akik egy korábbi konfliktus miatt az utcán verekedtek.
A két fiatalabb vádlott élettársak, és egy korábbi konfliktus miatt az idősebb vádlott társukkal rossz viszonyban voltak.
2020. május 5-én, 15 óra körül az idősebb vádlott Egyeken gyalogosan közlekedett, amikor egy útkereszteződésben észrevette az ott tartózkodó fiatalabb nőt. Ezt követően odament hozzá és hangos szóváltás közepette újra számon kérte. A vita során az idősebb nő pofon ütötte a fiatalabb vádlott-társát, aki ezt nem hagyta annyiban, heves szóváltás alakult ki közöttük, majd kölcsönösen megragadták és tépték egymás haját. A hangoskodásra felfigyelt a közelben, a lakásán tartózkodó harmadik vádlott, aki kiment az utcára és biztatta a verekedésre az élettársát, a fiatalabb vádlottat. A két nő továbbra is egymás haját rángatta, majd a földre estek. Ezt látva a fiatalabb nő élettársa odament hozzájuk és az oldalán megütötte az idősebb nőt, majd hátulról megragadta a haját és rángatni kezdte.
Az idősebb vádlottnak a cselekmény során 8 napon belül gyógyuló hámhorzsolásos és zúzódásos sérülései keletkeztek, amelyek miatt a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság által lefolytatott nyomozás során könnyű testi sértés vétsége miatt kérte vádlott-társai felelősségre vonását.
A vádlottak olyan kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartást tanúsítottak, amely alkalmas volt arra, hogy másokban, különösen az utcán tartózkodó személyekben megbotránkozást és riadalmat keltsen.
A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottak ellen társtettesként, csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, továbbá a fiatalabb pár ellen társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a járásbíróság az idősebb és a fiatalabb nővel szemben közérdekű munkabüntetést, míg a harmadik vádlottal szemben börtönbüntetést szabjon ki, és mellékbüntetésül tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától. A vádiratban a járási ügyészség mindhárom vádlott vonatkozásában mértékes indítványt is tett arra az esetre, ha a vádlottak a járásbíróság előkészítő ülésén a terhükre rótt bűncselekményeket beismerik és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról.