A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 24 éves fülöpszállási férfival szemben, aki a közös italozást követően szóváltásba került ismerősével, majd egy tőrkéssel nyakon szúrta.
A sértett 2016. október 6-án az esti órákban izsáki barátjával együtt meglátogatta annak Fülöpszálláson élő volt élettársát. Az ott lakó 24 éves vádlott és a vendégek a konyhában beszélgetni és italozni kezdtek, melynek során ittas állapotba kerültek. A sértett és a vádlott között szóváltás alakult ki, melynek során a sértett két ízben arcul ütötte a vádlottat, aki felkapott egy 17,2 cm pengehosszúságú tőrkést. Követte a távozó sértettet az udvarra, és a szemben álló sértettet nyakon szúrta, aki ennek következtében életveszélyes sérülést szenvedett.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlott ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Kecskeméti Törvényszék előtt. A bűncselekmény törvényi büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.