Főoldal » Az ügyészségről » Ügyészség 150 » Ügyészség 150 – Rózsa Sándor és a betyárvilág vége

„Lim­ba­cher ügyész a Rózsa Sán­dor sze­mé­lyi ada­ta­i­nak kihall­ga­tá­sa után bele­fog fel­ol­va­sá­sá­ba. Ugyan­azo­kat a váda­kat hozza fel, ame­lye­ket Rózsa Sán­dor álmá­ban a peles­kei nótá­ri­us­nak beval­lott. – Taga­dom – felel éber álla­po­tá­ban a haram­ja.” Ezen sorok Krúdy Gyula: A betyá­rok csil­la­ga Magyar­or­szág tör­té­ne­té­ben című művé­ből szár­maz­nak. A szer­ző a tár­gya­lás­ról szóló beszá­mo­ló­já­ban meg­em­lí­ti azt is, hogy a köz­vé­le­mény komoly figyel­me övez­te annak az ember­nek az ügyét, aki egyi­ke volt a XIX. szá­za­di magyar tör­té­ne­lem leg­ret­te­get­tebb bűnö­ző­i­nek, és aki­nek nevé­hez szám­ta­lan rab­lás és 30 ember meg­gyil­ko­lá­sa fűző­dik.

Rózsa ellen első­ként 23 éve­sen, tehén­lo­pás miatt indult eljá­rás. A fog­ság­ból meg­szö­kött, majd az Alföld tanya­vi­lá­gá­ban buj­kált. Bűnös élet­vi­te­lét foly­tat­ta. Az ural­ko­dó eluta­sí­tot­ta Rózsa 1845-ben meg­fo­gal­ma­zott kegyel­mi kér­vé­nyét. Az 1848/49-es for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc alatt amnesz­ti­á­ban része­sült a Hon­vé­del­mi Bizott­mány részé­ről. Koráb­bi bűn­tár­sa­i­val sza­bad­csa­pa­tot ala­kí­tott, ame­lyet Ezer­es köz­ség román és szerb nem­ze­ti­sé­gű lako­sa­i­nak kifosz­tá­sa és lemé­szár­lá­sa miatt alig egy hónap után fel is osz­lat­tak a magyar ható­sá­gok.

A sza­bad­ság­harc után Rózsa Sán­dor majd­nem egy évti­ze­dig rab­lás­ból élt, míg 1857-ben „komá­ja” tőrbe csal­ta, és kiad­ta őt a pan­dú­rok­nak. Bírái elé 1859. feb­ru­ár 15-én lépett Budán. A vádat Lim­ba­cher György, csá­szá­ri és kirá­lyi állam­ügyész kép­vi­sel­te. Az íté­let kötél álta­li halál­ról szólt, amely alól Ferenc József kegyel­me men­tet­te meg Rózsa Sán­dort. Élet­fogy­tig tartó rab­ság­ra ítél­ték, annak letöl­té­sét Kufs­te­in várá­ban kezd­te meg. Amnesz­ti­á­ban 1868-ban része­sült. Fel­aján­lot­ta a ható­ság­nak szol­gá­la­ta­it, de eluta­sí­tot­ták jelent­ke­zé­sét. Az élete újból a rab­lás és a fosz­to­ga­tás lett, de 1869-ben ismét az igaz­ság­szol­gál­ta­tás kezé­be került. A pesti Kirá­lyi Íté­lő­táb­la élet­fogy­tig tartó sza­bad­ság­vesz­tés­re ítél­te, ame­lyet másod­fo­kon halál­bün­te­tés­re súlyos­bí­tot­tak. A Kúria dön­té­se azon­ban ezt eny­hí­tet­te: élet­fogy­tig­la­ni bör­tön várt rá. Gümő­kór követ­kez­té­ben 1878-ban bekö­vet­ke­zett halá­la a betyár­vi­lág szim­bo­li­kus lezá­rá­sá­nak is tekint­he­tő.

(For­rás: Krúdy Gyula: A betyá­rok csil­la­ga Magyar­or­szág tör­té­ne­té­ben; Tar­ján M. Tamás: Rózsa Sán­dor szü­le­té­se; Zsu­pos Zol­tán: Rózsa Sán­dor nyo­má­ban (Magyar Orszá­gos Levél­tár)

(Fotó: Kora­be­li fény­kép­fel­vé­tel Rózsa Sán­dor­ról)