A Csongrád Megyei Főügyészség a Szombathelyről irányított iskolaszövetkezetek működésével kapcsolatos költségvetési csalás gyanúja miatt folytatott ügyben újabb gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta a Szegedi Járásbíróságnál.
A gyanú szerint a Humán Operátor Zrt. köré szerveződő céghálózat 2013. és 2016. évek között munkaerő közvetítéssel kapcsolatos tevékenysége során mintegy 3 milliárd forint összegű vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A nyomozás eddig tíz személy előzetes letartóztatása mellett folyt, a nyomozó hatóság kedden újabb gyanúsítottat hallgatott ki és vett őrizetbe az ügyben. A gyanú szerint a kedden őrizetbe vett gyanúsított a bűnszervezetbe tartozó egyes iskolaszövetkezetek cégalapítása, nem valós cégjogi módosítások bejegyzése során járt el. A Csongrád Megyei Főügyészség a mai napon a gyanúsított előzetes letartóztatására tett indítványt a bíróságnál.
A bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő eljárásban az ügyészség bűnismétlés, szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt tett indítványt a kényszerintézkedés egy hónapra történő elrendelésére.
Az indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság a mai napon fog döntést hozni.