A Csongrád Megyei Főügyészség a mai napon indítványt tett arra, hogy a nyomozási bíró rendelje el újabb három gyanúsított előzetes letartóztatását a több mint 3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás ügyében.
A gyanú szerint a dr. Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet a 2011 és 2016 évek közötti időszakban kiépített egy olyan céghálózatot, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet tevékenysége arra irányult, hogy az abban szereplők, így a bűnszervezet élén álló és a Humán Operátor Zrt-hez köthető személyek az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével mentesüljenek a diákmunka közvetítés után járó közterhek megfizetése alól. A gyanú szerint a bűnszervezet a fenti időszakban a diákmunka közvetítéssel összefüggésben az állami költségvetésnek közel 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott azzal, hogy az iskolaszövetkezetek szintjén az általános forgalmi adót, illetőleg a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.
A mai napon a Csongrád Megyei Főügyészség újabb három személy előzetes letartóztatását indítványozta a nyomozási bíró előtt. A gyanúsítottak valamennyien a Humán Operátor Zrt. alkalmazásában álló személyek, akik a gyanú szerint közvetlenül dr. Czeglédy Csaba utasításai szerint látták el a bűncselekményt megvalósító feladatokat és működtek közre a bűnszervezet tevékenységében. A főügyészség valamennyi gyanúsított vonatkozásában a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye okán tett indítványt a kényszerintézkedés elrendelésére. Az ügyészi indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon fog döntést hozni.
Mindezeken túlmenően az ügyészség indítványozta hét, 2017. június 13. napján őrizetbe vett gyanúsított, így köztük dr. Czeglédy Csaba gyanúsított előzetes letartóztatásának további két hónappal történő meghosszabbítását is.