Az Esztergomi Járási Ügyészség a kapcsolati erőszak bűntette, állatkínzás vétsége és garázdaság vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki rendszeresen bántalmazta élettársát és annak kiskutyáját azért, hogy az élettársa fájdalmát fokozza.
A vádirat szerint a férfi vádlott és a sértett nő Esztergomban voltak élettársak, a férfi 2019 elejétől a sértettel napi rendszerességgel gorombán bánt, ordítozott vele, őt becsmérelte, haszontalannak titulálta, megöléssel fenyegette, valamint rendszeresen és durván bántalmazta (megrúgta, megütötte, fojtogatta és a falhoz vágta) a sértett kiskutyáját abból a célból, hogy ezzel a sértettnek fájdalmat okozzon.
A vádlott nem engedte meg a sértettnek, hogy bárkivel kapcsolatba lépjen, beszélgessen, telefonon kapcsolatot tartson, barátokat szerezzen, nem járhatott senkihez, és nem fogadhatott vendégeket. A sértettnek be kellett számolnia arról, hogy mikor hová megy, és ha a vádlott tudta nélkül ment el otthonról, a vádlott telefonon felhívta, és sértegetve követelte a hazatérését. A vádlott szándékosan zavarta sértettet telefonálás közben, számon kérte, hogy kivel beszél, egyedül alig engedte el otthonról. A vádlott a sértettet rendszeresen annak arcán és a karján tenyérrel megütötte, úgy, hogy ne maradjon nyoma.
A férfi 2019. július 19-én 18 óra körül ittasan érkezett haza közös lakásukba, ahol a sértettet különösebb ok nélkül szidta, becsmérelte, amely miatt a sértett felszólította a vádlottat, hogy költözzön el a lakásból. A vádlott ezután abból a célból, hogy az állatnak fizikai szenvedést okozzon, és ezzel élettársát is bántsa, az ebet elvette a sértett kezeiből, eközben a nőt is megütötte, a kutyát pedig a lakásból a nyitott folyosóra vitte, és onnan - 4 méter 30 cm magasságból - kihajította az utcára. A sértett leszaladt a kutyához, megfogta és a lakásba visszavitte. Ekkor a vádlott ismét kikapta a sértett kezéből az ebet, és nyakánál megragadva újra ledobta a folyosóról az utcára.
A társasház egyik lakója felszólította a férfit, hogy ne bántsa a kutyát, mire a vádlott vele is kiabált, és megöléssel is fenyegette. A lakó emiatt magánindítványt nem terjesztett elő. Mások is felszólították a férfit a cselekménye abbahagyására, ám a vádlott továbbra is hangosan ordítozott, trágár szavakkal illette a sértett segítségére sietőket. Ezután a vádlott a lakásból az előtte lévő térre lement, az élettársa kezéből az állatot ismét kivette, a feje fölé emelte, és azt a térkővel borított földhöz vágta. A vádlott két járókelőre is rátámadt, az egyiket két kézzel a földre rántotta, megpróbálta megütni, majd eközben a másik járókelőt is a földre rántott, miközben a megtámadott nő a babakocsiban csecsemőjét tolta. Három járókelő férfi sietett a babakocsis nő segítségére, amely után az elkövető a helyszínről elmenekült.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra ítélje.