A Körmendi Járási Ügyészség többrendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki külföldről irányított bűnszervezet tagjaként, a társai által kicsalt pénzt és ékszereket vette át az idős sértettektől.
A vádirat szerint a bűnszervezet külföldön tartózkodó tagjai 2023 augusztusa és szeptembere között telefonon felhívtak idős sértetteket. Velük valótlanul azt közölték, hogy gyermekük bűncselekmény elkövetése miatt letartóztatásba került, azonban óvadék ellenében el tudják intézni, hogy szabadlábra kerüljön. Az elkövetők ennek érdekében 500 ezer és 20,3 millió forint közötti összegeket, illetve ékszereket kértek a 63-86 éves sértettektől. A vádlott – aki esetenként ügyvédként mutatkozott be – a megtévesztett idős embereket felkereste, a pénzt és ékszereket átvette, majd annak jelentős részét társaihoz eljuttatta.
A megvádolt nő – a bűnszervezet tagjaival együttműködve – 10 sértettnek közel 47 millió forint kárt okozott.
A Körmendi Járási Ügyészség fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek büntetőjogi felelősségéről a Körmendi Járásbíróság fog dönteni.