A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 16 éves és egy 19 éves fiúval szemben, akik a balatoni idegenforgalmi szezonban az utcán alvó két férfitől vették el értékeiket.
A vádirat lényege szerint a fiatalkorú vádlott 2019 augusztusában gyerekkorú társával sétált Zamárdiban, amikor a hajnali órákban észrevették a sértettet, aki egy nyaraló előtti közterületen aludt. (1. kép) Az elkövetők a férfihoz léptek, átkutatták ruháit, majd kabátjából magukhoz vették a sértett 20.000 forint értékű mobiltelefonját.
A férfi azonban ruházatának átvizsgálására felébredt és számon kérte a fiúkat, akik a helyszínről elfutottak. A fiatalkorú vádlott a telefont menekülése során egy bokorba dobta, ahol azt a siófoki rendőrök megtalálták és visszaadták a sértettnek.
A fiatalkorú és az idősebb vádlott 2020 júliusában az éjjeli órákban Siófokon tartózkodtak a turisták által kedvelt utcában (2. kép), amikor egy számukra ismeretlen férfi segítséget kért tőlük azért, hogy az úttesten lévő, ittassága és alvása miatt kiszolgáltatott sértettet együtt húzzák fel a járdára.
A vádlottak is látták az alvó férfi védekezésre képtelen állapotát, ezért megegyeztek abban, hogy elveszik értékeit. A magatehetetlen sértett húzása közben ezért a fiatalkorú terhelt kivette a férfi zsebéből a pénztárcáját, majd társával együtt gyorsan távoztak.
Az elkövetők a tárcában lévő 4000 forintot megtartották, később a pénztárcát a benne lévő köziratokkal együtt egy szeméttárolóba dobták.
A vádlottak nem sokáig örülhettek zsákmányuknak, mivel a nyomozó hatóság még aznap elfogta őket.
A képek a helyszíni szemlék során készültek.

