A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség alig két hónappal a bűncselekményt követően befejezte a nyomozást, és hivatalos személy elleni erőszak bűntette valamint könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt azzal 19 éves fiatalemberrel és az apósával szemben, akik 2017. június 11-én este jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak Szentistvánon.
Mint arról a főügyészség korábban már beszámolt, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság járőrei a fiatalabb vádlott által telefonon, névtelenül tett bejelentés alapján mentek intézkedni az idősebb elkövető lakására, mivel a bejelentés szerint, a jogerősen szabadságvesztésre ítélt, azonban a büntetés letöltésének elkerülése céljából bujkáló középkorú férfi éppen otthon tartózkodott családja körében. Az intézkedő rendőrök a helyszínen egy emelkedett hangulatú családi összejövetelt zavartak meg, amit a jelenlévők sérelmeztek. A hatóság által körözött idősebb elkövető, a lakásba lépő rendőröket meglátva azonnal a járőrvezetőre támadt, megkísérelte ököllel megütni, majd elmenekült a helyszínről és csak később, egy másik településen sikerült elfogni. A fiatalabb férfi – ismeretlen okból - maga is az általa értesített rendőrök ellen fordult, egyikük nyakát szemből megragadta és a rendőrt a bejárati ajtó keretének lökte, miközben önmagából kikelve szitkozódott.
A járőrvezető az intézkedés során 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérülést szenvedett, melynek kapcsán könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő.
Az ügyészség vádiratában a fiatalabb vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés, míg a többszörös visszaesőnek minősülő idősebb társával szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a Mezőkövesdi Járásbíróságnak.