A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség befejezte a nyomozást az elkövetés óta letartóztatásban lévő középkorú férfival szemben, aki kalapáccsal támadt az intézkedő rendőrre.
A vádirat szerint 2025 január közepén, állampolgári bejelentés miatt egy miskolci lakótelepen jelentek meg a rendőrök. Az intézkedés megkezdésekor az elkövető már nem volt a helyszínen, de később hangoskodva, ittas állapotban visszatért a lépcsőházba.
Amikor a férfi észlelte a rendőröket, azonnal megindult feléjük és a kezében addig rejtve tartott kalapácsot ütésre emelve közeledett az intézkedő hivatalos személyek felé.
A férfi a kalapáccsal kaszáló mozdulatot tett az egyik rendőr feje irányába, aki az ütést a rendszersített rendőrbottal elhárította, miközben a járőrtársa könnyfakasztó spray-t fújt a férfi felé. Az egyik rendőr testi kényszert alkalmazott a férfival szemben, aki továbbra is agresszíven viselkedett, és megpróbálta megütni, megrúgni a hivatalos személyt. A férfi ellenállását csak úgy lehetett megtörni, hogy a másik járőr a kollégája segítségére sietett, majd földre vitték és megbilincselték a támadót. A férfi az intézkedés során a vele szemben intézkedő rendőröket végig azzal fenyegette, hogy „kicsinálja őket”.
A végrehajtott ruházatátvizsgálás során az elkövető ruházatából egy pillangókés, valamint egy gázspray is előkerült.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a többszörösen büntetett, jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt is álló férfival szemben.
A bíróságra benyújtott vádiratában az ügyészség – a jelenleg is letartóztatásban lévő – visszaeső vádlottal szemben, egy korábbi rablás bűntette miatti jogerős ítéletének végrehajtása kapcsán alkalmazott feltételes szabadságának megszüntetését, valamint letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy jelen börtönbüntetéséből nem bocsátható feltételes szabadságra.
Az ügyben korábban kiadott sajtóközlemény itt tekinthető meg: