A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás miatt emelt vádat az ellen a salgótarjáni férfi ellen, aki megöléssel fenyegette meg idős édesapját.
Az iszákos, alkoholista életmódot folytató 48 éves vádlott közös háztartásban lakik idős szüleivel, akiket ittas állapotban rendszeresen megöléssel fenyeget.
A szülei sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt korábban végrehajtandó szabadságvesztésre is ítélték, majd legutóbb idén januárban felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki vele szemben a bíróság.
A vádlott a legutóbbi elítélése után alig egy héttel, 2017. január 26. napján ismét szülei ellen fordult. Otthonukban egész nap italozott és kötekedett a szüleivel azt hangoztatva, hogy meg fognak " dögleni", majd 16 óra körüli időben, már ittasan megfenyegette édesapját: kést vett a kezébe, és azzal hadonászva kijelentette, hogy leszúrja őt.
A fenyegetés miatt a szülők értesítették a rendőrséget, akik előállították a dühöngő fiukat.
Mivel a vádlott különös visszaeső és újabb bűncselekményét korábbi felfüggesztett szabadságvesztése hatálya alatt követte el, az ügyészség vele szemben börtönbüntetés kiszabását és a közügyektől eltiltását, valamint a felfüggesztett büntetés letöltésének elrendelését is indítványozta vádiratában.